Völner Pál február 23-án a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén beszél.

Olvasási idő: 3 perc.Meghallgatta Völner Pált csütörtökön a Fővárosi Törvényszék a Völner-Schadl ügy néven közismertté vált büntetőügy előkészítő tárgyalásán mint másodrendű vádlottat. A bíró kérdésére az egykori fideszes államtitkár nem ismerte el a bűnösségét. Úgy nyilatkozott, hogy „egyetlen részletében sem” követte el, amit a terhére rónak. Völner ugyanakkor kérte a bíróságtól, hogy aFolytatom

Gáspár Győző, Fásy Ádám és Semjén Zsolt a 2022-es Békemeneten.

Olvasási idő: 3 perc.Idén eddig csupán egyszer ült össze a Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) kuratóriuma, hogy a közpénzből működő szervezet támogatásokat osszon szét. A február 10-én tartott kuratóriumi ülésen tizenkét támogatandó pályázatot hagytak jóvá, összesen közel 100 millió forint összegben. A Kövér László házelnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetőFolytatom