Donáth Anna, a Momentum elnöke interjút ad a Gulyáságyú Média forgatócsoportjának 2024. február 10-én a Sándor-palota előtt.

Olvasási idő: < 1 perc.Videóinterjúnkban Donáth Annát, a Momentum elnökét, EP-képviselőjét, valamint Bedő Dávid frakcióvezető-helyettest kérdeztük arról, lesz-e jelöltjük a szombaton megüresedett köztársasági elnöki tisztségre, illetve hogy minek tudják be Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondását. Donáth Anna először akképpen nyilatkozott, hogy most még nem mond neveket, majd mégisFolytatom

Iványi Gábor metodista lelkész NAV-kommandósok gyűrűjében az Oltalom Karitatív Egyesület budapesti Dankó utcai székháza előtt 2022. február 21-én.

Olvasási idő: 3 perc.Névtelen közösségi médiás bejegyzésben gyalázza Iványi Gábor metodista lelkészt, az elesetteket támogató Oltalom Karitatív Egyesület elnökét a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas józsefvárosi csoportja. Vegzatúra Orbán Viktor kormánya jó pár éve dolgozik azon, hogy ellehetetlenítse az egyébként közfeladatot – az elesettek, köztük hajléktalanok támogatását, hátrányos helyzetű gyerekek oktatását – átvállaló,Folytatom

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és az őt 80 születésnapján méltatók az ez alkalommal tartott meglepetéspartin 2023. május 23-én Budapesten.

Olvasási idő: 3 perc.Többek között Iványi Gábor, Heisler András és Donáth László köszöntötte május 23-án Budapesten egy meglepetés születésnapi rendezvényen a napokban nyolcvanadik életévét betöltő nyugalmazott váci megyéspüspököt. A Gulyáságyú Média azon pár médium között volt, mely ott lehetett a zárt körű ünnepségen. Jó pár barátja, ismerőse, közéleti személyiségek köszöntötték kedden Beer Miklóst,Folytatom