Munkatársunk, Lukácsi Katalin megnézte Vidnyánszky Attila Bánk bán-rendezését az Operában és véleménye is van róla.
Nyitóképünkön: Jelenetkép a Magyar Állami Operaház Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bán előadásából. Forrás: Opera.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide.
Gertrúd woke?
Vajon megnézhetnék-e iskolások a Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán-t az Operában? – ez a kérdés merülhet fel bennünk, különösen most, amikor a kormányunk a Pride-dal (és a közélet tematizálásáért) küzdve még a polgári szabadságjogok korlátozásához is hozzányúl. A darabban ugyanis a meráni férfiakat női ruhákba bújtatta a rendezői koncepció.
Legutóbb 2023-ban vitte színpadra Bánk bánt (nem az erkeli változatot, hanem az eredeti Katona József drámát) a Nemzeti Színház igazgatója, akkor a saját intézményében. Az akkori megoldásról írt kritikákat olvasva, úgy tűnik, hogy a rendező az Operában visszafogottabban nyúlt a darabhoz.
Az Ybl Miklós tervezte falak között ugyanis nem csendült fel Massive Attack, maradtunk Erkelnél, és Trianon-ikonográfiát sem láthattunk a színpadon, szemben a 2023-as nemzetis megoldásokkal. A jelenkori Magyarországhoz igazított felhangokat azonban itt sem kerülte el a darab.
Vidnyánszky Gertrúd királyné udvartartásába a woke-ot a nyakunkra hozó Nyugatot komponálta bele, de a szoknyás meráni férfiak ugyanúgy szimbólumként jelennek meg, mint az eredeti műben a királyné. A koncepció tehát nem az, hogy a kormány kedvenc színházi rendezője operává formálja hálából a propagandát, sokkal inkább: segít belelátnunk a Fidesz szellemi megnyilatkozásainak kulisszái mögé. A Vidnyánszky által felvázolt dichotómia ugyanis előbb volt, „ősibb”, amihez a Fidesz ideológiai fogdmegjei és szavazókat kereső identitásalkotói később sorakoztak csak fel.
„Geopolitikai helyzetünkből adódóan sok más közép-európai néppel egyetemben be vagyunk szorulva két világ közé. Egyfelől van egy ázsiai indíttatásunk, ázsiai gyökerünk, másfelől pedig az örök vágyódásunk a Nyugat felé. A Nappal együtt mindig nyugat felé mozdultunk mi is, mint a vándornépek túlnyomó többsége” – vallja meg értelmezését Vidnyánszky Attila a darab műsorfüzetében. Ez a kettőség határoz meg bennünket, ahogy mondja,
„már nem vagyunk keleti, és még nem vagyunk nyugati nép”.
Ha a Bánk bánból készülne egy dumaszínházas különkiadás, belekívánkozna a Brian életéből vett jól ismert kérdésfelvetés: mit adtak nekünk a … jelen esetben merániak? Régi toposzt visz színpadra a rendező, és – ahogy a 2023-as koncepciójáról született egyes kritikák vaskosan megfogalmazzák – valóban elég egyértelműen.
Vidnyánszky darabjának azonban mégis van ereje, amit az ad, hogy a mai világban észreveszi a mesét. Szimbólummá költi, esszenciaként lecsepegteti mindazt, amitől a „progresszív Nyugatban” fél. Ezáltal kezeli is, szelídíti is ezt a szorongást.
Azt is túlzás állítani, hogy lebutítottan politizál Vidnyánszky a darabban. Gertrúd nem egyértelműen rossz karakter – mégiscsak második honalapítónk (IV. Béla) és a világon legismertebb magyar szent (Árpádházi Szent Erzsébet) édesanyja, és ez ebben a rendezői koncepcióban is megjelenik.
A gertrúdi és petúri igazság
Vall is róla Vidnyánszky, csak feltehetően nem hiszik el neki, hogy ő nem akarja megbélyegzően gonosznak bemutatni a királynét. „Nagyon nehéz is lenne igazságot szolgáltatni, mert tény, hogy Gertrúd igazsága is igazság: a világ megélésének meráni módja. Az is egy érvényes történet lehet. A kérdés, hogy mennyire felel meg ez nekünk?” – olvasható a már idézett műsorfüzetben a rendező töprengése. Vidnyánszky Bánk bánjával nem azt vallja meg, hogy Petúr bán igazsága az igazság, hanem hogy van egy ilyen igazság is. A gertrúdi és petúri igazság feszül egymásnak, de nem az értékítélet vagy értékválasztás az egyértelmű benne, hanem a kettő között kialakult konfliktus. De erről szól az eredeti darab is.
Épp azokban a napokban néztem meg az Operában az alkotást, amikor a zsidóság a purimot ünnepelte, amely a hanukához hasonlóan egy posztbiblikus (poszttórai) ünnep. És amely a hanukához hasonlóan a zsidóság mint premodern nemzet egy-egy elbeszéléséből született.
Ugyanúgy az identitás elvesztésének félelme szülte, mint ami a 18. században Katona Józsefet ihletett meg. Sőt! A történészek úgy látják, hogy az eredeti történés, a Gertrúd elleni merénylet idejére tehető a magyarság mint (premodern) nemzet genezise.
A poklok kapui
A zsidóság nemzetet szakralizáló, vagy a magyarság nemzetért aggódó történeteinek a fő állítása nem annak meghatározása, hogy ki az „ellenség”, vagy hogy létezne a nemzet megvédésének és fenntartásának kizárólagos módja. Hanem az, hogy ez az identitás létezik!
A szellem hasonló mozgása sejlik fel a zsidóság önmagáról alkotott történeteiben, mint a modern nemzetekéiben, hiszen utóbbiak meg sem születhettek volna az előbbiek nélkül. Abban az értelemben sem, hogy a modern nemzeteszme a biblikus nemzeteszmén nyugszik, és abban az értelemben is, hogy zsidóság nélkül nem született volna meg a nemzetállamok alkotta európai civilizáció.
Vidnyánszky Attila ahhoz segít hozzá bennünket, hogy megértsük, mi is a fő akarata, vágya és félelme a fideszes szellemi holdudvarban azoknak, akiket az anyagi érdeknél mélyebb szálak kötnek össze. Nem a progresszió ellen hadakozik, nem a másság fizikai vagy szellemi megsemmisítésére tör, hanem saját magának követel létjogosultságot.
Csak hát az lehet egy sokkoló igazság ezen közeg számára, hogy ez a létjogosultság megvan. Azt nem lehet, és nem is kell kiküzdeni. Vagy ahogy Kossuth mondta, „Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni”.
Az idei év különösen nehéz lesz a maradék magyar független sajtónak, hiszen Orbán Viktor már az év elején kiadta az ukázt a sajtó megsemmisítésére. Így arra kérjük Önöket, hogy mindenki, akinek számít még a sajtószabadság, az támogasson legalább egy független sajtóterméket. Amennyiben tehetik, legyen ez lapunk, hiszen mi még a független sajtón belül is nehéz helyzetben vagyunk. A támogatási lehetőségek: http://gulyasagyu.media/tamogatas
Ehhez a cikkünkhöz is hozzászólhat a Facebookon: