Harminc évvel a holokauszt után jelent meg „az életben maradt Anna Frank” naplója, azaz Edith Bruck Gyönyörű romlásom című könyve. Most az Európa Könyvkiadó jóvoltából az 1994-es első kiadás után ismét olvasható magyarul is.
A magyar származású holokauszt-túlélő fájdalmát azonban nem a gyűlölet okozza, és a főszereplő Nina Rosenberg nem ellenségei rabja.
Egy kiolthatatlan szerelem lángjai égetik, emésztik fel. Erre a szerelemre a krematóriumok kazánjai nem jelentenek veszélyt, az oxigénhiány azonban elfojthatja, hogy aztán a kőszikla moccanására, a levegő libbenésére máris megelevenedjen.
Nyitóképünkön: Edith Bruck a La Repubblica fotóján. Forrás: Európa Könyvkiadó.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide.
Az arany csengettyűk
A főpap valaha csengettyűket viselt ruhája szegletén. Messziről lehetett hallani érkezését. Szentélybe lépését nem tehette meg csendességben, különben meg kellett volna halnia – szól a Tóra. Ezt a furcsa viseletet, mely szerint arany gránátalmáknak és arany csengettyűknek kellett váltogatniuk egymást Áron és utódai ruháján, és ezt a furcsa figyelmeztetést, hogy viselése nélkül a papnak meg kell halnia, a rabbik élénk lelkesedéssel taglalták. Ahogy a csengettyűs bárányok mozgásától a nyáj közeledését is messziről hallani, úgy figyelmeztetett a főpap érkezésére ruhája csengése is. Kopogtatás nélkül nem lehet egyetlen király, egyetlen úr ajtaján belépni. Istenén sem. Vagy meg kell halni – interpretálták rabbik. Hogy ne úgy jöjjön elém, mint egy betörő tolvaj – írta a 12. század zsenije, Bekhor Sor.
Feltétlen birtoklás
Nem így József Attila.
„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél”
– írta ő, akit sokat bántottak, pedig „egy jó szóra ugrott volna nyomban“. A rabbik Istene nem ilyen nyájas, vagy megtépázott, sőt, távolságtartással szeret – vannak legalábbis, akik ezt mondják.
„Számodra az együttlét azt jelenti, hogy a nap huszonnégy órájából huszonnégy órát kézen fogva kellene töltenünk. […] Mindig mondtam, hogy vallásos lény vagy. Az a baj, hogy a teljességet akarod, a kizárólagos szerelmet, a feltétlen birtoklást”
– ezeket a szavakat vágja a főhős, Nina Rosenberg fejéhez és szívéhez férje, Lorenzo Edith Bruck Gyönyörű romlásom című könyvében. Nina – József Attilához hasonlóan – nem igényelné azt a bizonyos kopogtatást háza ajtaján, hiszen lélekben egyfolytában férjével van, de férje kimenekült ebből a kötődésből.
Túlélő
A magyar származású Edith Bruck írását „az életben maradt Anna Frank naplójának” nevezik, hiszen egy holokauszt-túlélő mindennapi küzdelmeibe enged bepillantást. A történetben itt is csak árnyékként borong a bekezdések között, jut szóhoz néha-néha a baljós jelen és a drámai múlt. Nina harca fájdalmaival minden lapon azzal a súlyos kérdéssel szembesít bennünket, ki járt jobban? Akinek együtt kell élnie az embertelenségek emlékével, vagy aki életét vesztette benne? Megéri? Mi éri meg az életben?
„Senki sem lehet teljesen önellátó, vagy ha az, akkor az illető a végtelenségig önző vagy kiábrándult, gyönge lélek, aki csak védekezik”
– vallja meg Nina, de talán csak győzködve magát remélt igazáról, hiszen nem gondolja férjét sem gyöngének, sem önzőnek. Egyszerre gondolja férjét minden kritikán felül állónak, és olyannak, aki a legnehezebb pillanatokban árulja őt el. Olykor benne is megfogalmazódik az óhaj, bárcsak elpusztulna ez az átkozott szerelem, ami ekkor lelkében úgy fest, mint egy érzelmi rák, de aztán mégsem vágyik egy olyan önazonosság felfedezésére, amelyben férje epizódszereplő csupán.
A holokauszt a világtörténelem legnagyobb tragédiája: amikor a passió egy egész néppel történt meg. Edith Bruck könyvében mégis mintha zárójelbe kerülne. Mit érdekelné Ninát a Dachauban elszenvedett borzalmak Lorenzo oldalán? Inkább volna büszkeség, hogy túlélte azt is – ahogy erre utal is olykor önérzetesen a költői én –, hiszen élni érdemes. De a legkönnyedebb élet is merő kínszenvedés – magányosan. Tényleg ellenségeink gyűlölete okozza a legnagyobb szenvedést, nem szeretteink ridegsége ejti a legmaradandóbb sebet?
Erre a dilemmára mutat rá Martin Luther King mondása is, amit gyakran idéznek a holokauszt megemlékezéseken:
„amikor mindennek vége, nem ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására”.
Csak hogy Lorenzo tökéletesen ártatlan a holokausztban és ártatlan azokban a konkrét szenvedésekben is, amiket Ninának kellett elszenvednie a borzalmak éveiben. Sőt, alighanem Lorenzo is inkább áldozata a holokausztnak annyiban, hogy Nina traumái visszfénye árnyékolhatta be szerelmüket.
Mégis mintha a valódi dráma nem a háttérben, Nina népe és az iránta örök gyűlöletet táplálók között zajlana, hanem Nina és vonakodó szerelme között, amelynek a társadalmi viszontagságok csak további mélységet adnak. Mert ha azt a kötődést, amit olyan fojtogatónak és éretlennek fest le a férj Ninával folytatott párbeszédeiben, pusztán a tragédia okozta lelki romlás gyümölcsének tartjuk, milyennek képzeljük el azt a szeretetet, amit Istennek tulajdonítunk? Tényleg halállal sújtaná, aki kopogtatás nélkül közeledik hozzá?József Attila akkor jobban szeret, mint az Isten? Vagy az a lélek elromlott működése, amit József Attila és Nina érez? Erre nem kapunk választ a könyvben.
Tüzes kemencében is megőriz
Legalábbis Edith Bruck könyvében kimondva nem.
„Féltékeny szeretettel szeretem Siont, és nagy haragra gerjedtem miatta”
– kiáltják a próféták Isten szócsöveiként a Biblia lapjain. A próféták, akikről inkább az a kép él bennünk, hogy népükre rontják az ajtót, mintsem kopogtatnának illedelmesen. Isten pontosan úgy szeret, ahogy azzal Ninát Lorenzo vádolja.
„A teljességet akarod, a kizárólagos szerelmet, a feltétlen birtoklást.”
Bizony, felnőhetne már, és kigyógyulhatna társfüggőségéből az Úr!
Egyik civakodó párbeszédük végén ezt kérdezi Lorenzo Ninától:
„Van még valami, amit nem mondtunk ki eddig?”
Mire Nina kitartó hűséggel felel:
„Van. […] Hogy halálosan szeretsz.”
Tagadás vagy megerősítés elől elszökve válaszul a férj csak felnevet.
„Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág.”
Tüzes kemencében is megőriz, haláltáboron át is kitart, de az ajtaja belülről nyílik.
Az idei év különösen nehéz lesz a maradék magyar független sajtónak, hiszen Orbán Viktor már az év elején kiadta az ukázt a sajtó megsemmisítésére. Így arra kérjük Önöket, hogy mindenki, akinek számít még a sajtószabadság, az támogasson legalább egy független sajtóterméket. Amennyiben tehetik, legyen ez lapunk, hiszen mi még a független sajtón belül is nehéz helyzetben vagyunk. A támogatási lehetőségek: http://gulyasagyu.media/tamogatas
Ehhez a cikkünkhöz is hozzászólhat a Facebookon: