Kilépett az LMP-ből a korábbi társelnök, szerinte az LMP képviselőinek vissza kellene adniuk a mandátumaikat
Olvasási idő: 3 perc.Folytatódik a kilépési sorozat LMP-ből.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc.Folytatódik a kilépési sorozat LMP-ből.Folytatom
Olvasási idő: 5 perc.Titkos határozatban döntött erről a kormány.Folytatom
Olvasási idő: 7 perc.Soltész Miklós a választások előtt néhány nappal kiküldött kampányszagú levélben arra hívja fel a figyelmet, hogy „a megkezdett munkát természetesen folytatni szeretnék” az egyházakkal közösen.Folytatom
Olvasási idő: < 1 perc.A kormánypártok támogatottsága minden településtípusban csökkent.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc.Magyar Péter még azt is elárulta Gulyás Balázs műsorvezetőnek, hogy mit fognak tenni június 10-től.Folytatom
Olvasási idő: 2 perc.Pénteken reggel közösségi média videóban jelentette be visszalépését Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje péntek reggel, ezzel lényegében kétszereplőssé vált a főpolgármester-jelölti verseny: az Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között fog eldőlni. Arra kérjük a Gulyáságyú Média olvasóit, segítsenek a honvédelmi miniszter feleségének, mihez kezdjen ezután. Utat adva A visszalépést bejelentőFolytatom
Olvasási idő: 4 perc.Nem hivatalos forrásból értesült arról lapunk, hogy a választások véghajrájában a kegyelmi botrány „origójába” látogatott a miniszterelnök. 2002-ben a bicskei pedofil gyermekotthon-igazgató mellett is kampányolt Orbán Bicskén.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc.Dobrev szerint a DK plafonja 55-60% körül van.Folytatom
Olvasási idő: 6 perc.„Mondjátok el a szüleiteknek!”Folytatom
Olvasási idő: 3 perc.A most fideszes polgármester-jelölt
Magyar András korábban az Orbán-kormány leváltása mellett kardoskodott.Folytatom
Olvasási idő: 2 perc.Tüttő Kata a korábbi tervek szerint az MSZP EP-listavezetője lett volna, most a közös DK-MSZP-Párbeszéd lista ötödik helyét kapta.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc.A Gulyáságyú podcast elkezdi a 2024-es választásokkal kapcsolatos beszélgetéssorozatát. Ennek keretében podcastunkban e héten Cseh Katalin európai parlamenti (EP) képviselőt, a Momentum elnökségi tagját kérdeztük brüsszeli képviselői irodájában többek között arról, hogy joggal számíthat-e arra, hogy a júniusi európai parlamenti választás után is EP-képviselő marad? Cseh Katalin az adásban bővenFolytatom
Olvasási idő: 3 perc.Podcastunkban e héten Lányi András írót, filozófust, „reneszánsz embert” kérdeztük, a beszélgetés apropója most megjelent könyve, a Menekülés a győztesek táborából.Folytatom
Olvasási idő: 4 perc.Feszülten reagált a Gulyáságyú Média kérdéseire Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti (EP) képviselője és a pártja jövő évi EP-listavezetője azon a csütörtöki sajtóeseményen, melyen a lila logós párt bejelentette, hogy Karácsony Gergely főpolgármesteri újrázását támogatja. Az EP-képviselő többször is Gelencsér Ferenc pártelnököt tolta maga elé, hogy ő válaszolja megFolytatom
Olvasási idő: 3 perc.Podcastunkban e héten a politikába új pártja, a Második Reformkor élén visszatérő Vona Gábort kérdeztük, aki a Fideszt, a DK-t, Mi Hazánkat valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot sorolja a dinamizmust felmutató pártok közé. Vona Gábor válaszolt arra a kérdésünkre is, hogy kizárható-e a 2RK és a Fidesz együttműködése. AFolytatom
Olvasási idő: 4 perc.Podcastunkban e héten a Jobbik-Konzervatívok elnökét és európai parlamenti (EP) képviselőjét, Gyöngyösi Mártont kérdeztük többek között arról, hogy miért fóliázták le a Szabadság tér szovjet emlékművet. Megtudtuk, hogy Gyöngyösi Márton miért tekinti fordulópontnak a magyar-orosz viszonyban 2021. december 17-ét, Vlagyimir Putyin ultimátumát. Ugyancsak kiderül, hogy amennyiben így vagy úgy, deFolytatom
Olvasási idő: 3 perc.Nyolc hónappal az európai parlamenti választások előtt Vona Gábor volt Jobbik-elnök új pártja, a Második Reformkor (2RK) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kiket szándékozik jelölni az európai parlamenti (EP) választásokon. Vona listavezető, ám mégsem megy Strasbourgba A listát Vona Gábor, a 2RK elnöke vezeti, a második helyet pedig a Pekárné FarkasFolytatom
Olvasási idő: 7 perc.A hétvégén kongresszust és „politikai nagyrendezvényt” tartott az ellenzék talán legkisebb pártja (e kétes dicsőségű címre több esélyes „pályázó” is van), a Párbeszéd. A gyűlésen párt egyrészt átmárkázta önmagát, mostantól a „Párbeszéd – a Zöldek Pártja” névre hallgat, valamint megnevezte az egy év múlva esedékes EP-választásokra a listavezetőjét. A társelnököt,Folytatom