Az Orbán Viktor e heti nyugat-európai körútján a miniszterelnökkel együtt utazó Megafon-influenszernek, Bohár Dánielnek köszönhetően derült ki, hogy Orbán Viktor új gépkocsit használ, nem is akármilyent.
Nyitóképünkön: Orbán Viktor 2025. március 5-én megérkezik az Élysée-palotába, ahol Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke fogadja. Forrás: Facebook.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide.
Megafonos lebuktatás
Egy elegáns, páncélozott, magyar rendszámú BMW 760i xDrive Protection G7L limuzin gördült be szerda este a francia köztársasági elnök hivatalos rezidenciájának, az Élysée-palotának az udvarára. A pár hónapos luxusautóból a magyar miniszterelnök szállt ki, hogy kezet rázzon Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel.
Orbán Viktor Facebook-oldalának szerkesztői gondosan ügyeltek rá, hogy ne látszódjék, milyen járművel érkezett Macronhoz tárgyalni, ám a miniszterelnökkel együtt utazó Megafon-influenszer, Bohár Dániel által a közösségi médiában közölt videón jól látszik a pompás járgánynak még a rendszáma is. A BMW-nek magyar forgalmi rendszáma van. Ugyancsak látszik a rendszám a Megafon „sokat látott szakértője”, Deák Dániel által közölt másik videón.
A miniszterelnök Magyarországon rendszerint egy Volkswagen tárgyalóbusszal utazik, több esetben saját maga vezeti azt, ahogy az lapunk lenti videójában is látszik.
Szijjártónak is járt
Korábban egy hasonló, de egy kategóriával kisebb BMW-vel (a rendszáma is más, mint Orbánénak) látták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hivatalos közlés arról a járgányról sem volt.
Orbán BMW-luxuslimuzinját most először láthatták az adófizetők, lapunk nem találta nyomát annak, hogy annak beszerzéséről a kormány bármit közölt volna.
Mi szem-szájnak
A Bohár videóján látható rendszám alapján lapunk lekérte ügyfélkapun keresztül a gépkocsi adatait. Kiderült, hogy a fényűző autót tavaly év végén helyezték üzembe „nullkilométeresként”, hengerűrtartalma közel 4500 cm³, teljesítménye pedig több mint 500 lóerő. Speciális védelmi felszereltséggel van ellátva: azaz páncélozott, és megkülönböztető jelzéssel (köznapi nyelven: kékvillogóval) szerelték.
A BMW hosszított tengelytávú, amely a páncélozott modelleknél gyakori. Üzemanyaga tekintetében hibrid, azaz elektromos és benzines módban is tud működni. Váltója nyolc fokozatú automata és összkerékhajtással rendelkezik.
Érdekesség, hogy az óriási belső térrel rendelkező luxuslimuzinban sofőrrel együtt is csak négy ülést találunk, így hátul is csak két óriásülés található, hogy a szállított személy(ek) minél kényelmesebben elférjen(ek).
Az eredetiség-vizsgálat fotói lehívhatóak az ügyfélkapu segítségével, így bárki bekukkanthat a miniszterelnök által használt luxusautóba (fotók: magyaroszag.hu, Deák Dániel, Bohár Dániel):




Ezen modell árát a gyártó BMW nem teszi közzé nyilvánosan, az jelentős mértékben függ a választott felszereltségtől és az egyéni testreszabási igényektől. Általánosságban elmondható, hogy a hasonló páncélozott BMW ára gyakran meghaladja a 100 millió forintot.
Újabb kávézás?
További furcsaság, hogy a kormány nem közölt a szerda esti Orbán-Macron találkozó tartalmáról semmit, arról nem tájékoztatták a magyar közvéleményt, és a közösségi médiában igen aktív Orbán Viktor sem tett közzé a párizsi beszélgetésről semmit.
Arról, hogy milyen témákat vitatott meg a francia elnök és a magyar miniszterelnök szerdán, az Orbán Viktor minden egyes lélegzetvételéről beszámoló állami hírügynökség, az MTI sem közölt tudósítást. A Macron által kezdeményezett beszélgetésre egy nappal az ukrán-orosz háborúban sorsdöntő brüsszeli európai tanácsi értekezlet előtt került sor, melyen mind a francia elnök, mind a magyar miniszterelnök részt vesz.
Lapunk megkérdezte a Miniszterelnöki Sajtóirodát, hogy milyen témák kerültek szóba Emmanuel Macron és Orbán Viktor egyeztetésén, valamint hogy miért nem tájékoztatták a magyar választókat a megbeszélés tartalmáról.
Ugyanígy rákérdeztünk a luxusjárgányra is, azt szerettük volna megtudni a tájékoztatásért felelős kormányzati szervtől, hogy ki, vagy mely szervezet, intézmény üzemelteti a kérdéses BMW-t és hogy ki vásárolta azt és mennyiért. Azt is firtattuk, hogy miért volt szükséges páncélozott járművet vásárolni, illetve hogy ilyenkor az-e a protokoll, hogy a repülővel utazó miniszterelnök érkezése előtt kiszállítják a gépkocsit a tárgyalás helyszínére – ezúttal Párizsba – hogy az a miniszterelnök rendelkezésére állhasson, amikor légi úton megérkezik.
Amint és amennyiben válaszol a Miniszterelnöki Sajtóiroda, közzétesszük.
Macron meggyőzte Orbánt?
A francia külügy viszont tájékoztatott az Orbán-Macron találkozóról, ezzel csütörtök délelőtti írásunkban foglalkoztunk.
Magyarországon nem mindenki engedheti meg magának, hogy fizessen a hírekért, pedig roppant fontos, hogy minél többen tájékozódjanak független forrásból. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Gulyáságyú Média cikkei, videói, podcastjai mindenki számára ingyenesen érhetőek el.
Amennyiben Ön viszont megteheti, támogassa küldetésünket akár csak havonta egy kiló kenyér árával, hogy cikkeinkkel olyanokat is elérjünk, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a hírekért.
Ehhez a cikkünkhöz is hozzászólhat a Facebookon:


