Annak ellenére, hogy egy francia testvérpárossal (Auguste és Louis Lumiére) kezdődött minden, az olasz filmművészetnek a filmvilágra gyakorolt hatása tagadhatatlan. Az új műfajoktól (spagettiwestern) kezdve az irányzatokon (neorealizmus) át a megkerülhetetlen rendezőkig (Sergio Leone, Bernardo Bertolucci, Pier Paolo Pasolini) a filmvilág szinte minden területén fontos tényezővel vannak, voltak jelen.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ebben az évtizedben eddig csak két olyan év volt, amikor a jelölt filmjük nem került rá a tizenöt jelöltesélyes filmet tartalmazó Oscar-shortlistre. Legutóbb a Vermiglio – A hegy menyasszonya című film büszkélkedhetett ezzel, mely mellett számos érdekes filmet is láthattunk a XXIII. Olasz Filmfesztiválon (MittelCinemaFest). Nézzük listánkat, melyek voltak a legjobbak!
Borítóképünkön: Michele Riondino és Giulio Feltri a Mosolyvölgy című filmben. Forrás: SEMINCI.
Listánk tartalmazhat esetleges spoilereket.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide.
5. Fej, vagy írás? (Testa o croce? / Heads or Tails?)
A westernfilmek manapság közel sem örvendenek akkora népszerűségnek, mint fénykorukban, emiatt mindig örvendetes, ha egy rendező megpróbálkozik a modern korban egy ilyen műfajú filmmel. Matteo Zoppis és Alessio Rigo de Righi filmje is egy hasonlóan ismert, kalandfilmes felütést vesz alapul: Rosa (Nadia Tereszkiewicz) és férje, Ercole Rupé kapitány (Mirko Artuso) az elit tagjaként tengetik mindennapjaikat a 19. század közepén, Rómában.
Egy nap azonban Buffalo Bill (John C. Reilly) odaérkező műsora után Bill kihívja Rupét, hogy lássák, melyik férfinak a lovasai a jobbak. Rupé a saját lovasa, Santino (Alessandro Borghi) ellen fogad, aki azonban megnyeri a fogadást, majd elveszti Rupé bizalmát. Egy veszekedés során, amikor is kiderül, hogy Santinonak viszonya van Rosával, Rosa lelövi Rupét, Santinoval ketten pedig elmenekülnek.
Az ismerős kezdés a film egészen közepéig kitart, emiatt a néző úgy érezheti, hogy ez a film is egy tucatwestern lesz a sok közül. A film felénél viszont Zoppis és Rigo de Righi filmje érdekes fordulatot vesz, mely miatt a film másik fele viccesebb, sokkal parodisztikusabb irányt vesz. Ez a hangulatváltás a színészi játéknál is megmutatkozik; a Rosát játszó Nadia Tereszkiewicz például lehetőséget kap karaktere több oldalát megmutatni, John C. Reilly pedig több játékidőt kap, maga a film pedig mindkét karakter plusz idejéből képes profitálni. Emellett a Fej vagy írás? a második felében megfelelően vicces és groteszk ahhoz, hogy elfeledtesse az első rész igen komoly hiányosságait.
Habár a film a történetnél a western-klisék egy jó részét előszeretettel használja, a karakter-kidolgozásra pedig nem fordít elég időt, ez pedig Santino-nál tűnik ki a leginkább, aki nem képes a szerelmi szállal kapcsolatos feladatát betölteni. A Fej vagy írás? egy érdekes, ámbátor félkész westernfilm, mely egy kicsit más fókusszal és egy kicsivel hosszabb játékidővel sokkal jobb lehetett volna.
Szerintünk: 6/10
Fej vagy Írás?, olasz-amerikai-francia westernkomédia, 116 perc, 2025.
4. Borúra derű (Come ti muovi, sbagli/Damned If You Do, Damned If You Don’t)
Az élet értelméről szóló filmeknek két fajtája van: amelyek kicsit könnyedebb hangulatot vesznek (Az élet nyomában), illetve a kicsit súlyosabb, melankolikusabb alkotások (Berlin felett az ég). Gianni di Gregorio a kettőt próbálta ötvözni a legújabb filmjében, mely egy családi krízis közepén próbálja megtalálni, mi miatt érdemes élni.
A Borúra derű egy kifejezetten kedves, szívmelengető film, mely egy egyszerű, de pozitív üzenetet közvetít az emberi kapcsolatokról, illetve a szeretet mindent tűrő, mindent áthidaló mivoltáról.
A színészek (élükön di Gregorióval) jók, a film meglehetősen vicces, illetve a 97 perces játékidő miatt ténylegesen könnyed. A film éppen a rövidsége és komikus mivolta miatt nem képes teljes mértékig hitelesen átadni a sztorija központjául szolgáló krízist, mely miatt némi kivetnivalót hagyhat maga után. Összességében a Borúra derű egy kellemesen negédes és életigenlő film lett, mely minden sekélyessége ellenére is bátran ajánlható mindenkinek.
Szerintünk: 7/10
Borúra derű, olasz komédia, 97 perc, 2025.
3. Egy iskolaév (Un anno di scuola/A Year of School)
A tinédzserek életével foglalkozó filmek számos ponton elcsúszhatnak, ezek egyike az alkotók releváns ismeretének hiánya az adott korcsoportról. Ez nemcsak azt eredményezheti, hogy a szövegkönyv a korosztálytól idegen sorokkal dolgozik, hanem hogy a film által természetesnek tűnő szituációk is kínosan csapódhatnak le a nézőknél.
Éppen ezért is volt érdekes Laura Samani filmje, amely egy gyakran látott alapfelállással indít: Frederika (Stella Wendick) egy északkelet-olaszországi középiskolába kerül, miután apját (Magnus Krepper) munkája miatt odahelyezték. Mivel osztályában ő az egyetlen lány, a fiúk figyelme szinte azonnal rá irányul. Ennek során egy incidens után újtai keresztezik egymást a három jóbarátéval, Anteróéval (Giacomo Covi), Pasiniéval (Pietro Giustolisi) és Mitisével (Samuel Volturno).
Az Egy iskolaévnek két nagyon nagy előnye a színészek játéka, illetve a forgatókönyv. Előbbieknél az apát játszó Magnus Krepperen kívül mindenki elsőfilmes színészként volt benne a projektben, emiatt a mozi szituációi a végletekig valósághűnek hatnak. Ennek dacára a film nem működne semennyire sem, ha a forgatókönyvet nem írták volna meg ennyire színvonalasan. Elisa Dondi és Laura Samani a fiatalokhoz illő szövegeket adtak a színészek szájába, melyek miatt a kicsit klisés történet is újnak hat a film végén.
Az Egy iskolaév habár nem egy hibátlan film, hiszen a történet számos ismerős elemmel operál, ám Laura Samani filmje egy újszerű és frissnek ható alkotás lett a tinédzserfilmek műfajában, mely még nosztalgiázásra is tökéletes.
Szerintünk: 7/10
Egy iskolaév, francia-olasz dráma, 102 perc, 2025.
2. Vermiglio – A hegy menyasszonya (Vermiglio)
Olaszország legutóbbi, Oscar-esélyes filmje egy már ismerős alapfelütést helyez idegen környezetbe: a második világháború alatt egy eldugott hegyi falu életét teljesen felforgatja egy szótlan szicíliai katona, Pietro (Giuseppe de Domenico), aki a helyi tanító (Tomasso Ragno) lányába (Martina Scrinzi) lesz szerelmes. Giuseppe érkezése azért is érdekes, mert ráébreszti a család fiatalabb női tagjait, Ada-t (Rachele Potrich) és Flavia-t (Anna Thaler), hogy lehet, sorsuk még sincsen kőbe vésve annyira, mint gondolták.
A Vermiglio – A hegy menyasszonya több téren igen magas színvonalat képes hozni, ez különösen igaz az operatőri munkára és a színészi játékra. A hegyi környezet kis híján megszólal Mikhail Krichman kamerájától, a Tomasso Ragno és Martina Scrinzi vezette színészi gárda pedig hitelesen adja a vissza a háború árnyékában, a nyugalmat hírből sem ismerő család és környezete megpróbáltatásait.
A Vermiglio méltán érdemelte ki az elismeréseit, pedig ez a film közel sem hibátlan. A családdal kapcsolatban egy-két konfliktust illett volna jobban kibontani (főleg az apa és az anya közöttit), a film ritmusa igencsak megkérdőjelezhető, ráadásul a vége a kelleténél jobban el lett nyújtva. Ennek ellenére a Vermiglio egy értékes és érdekes darab lett, mely méltó mind a díjaira, mind a nézők figyelmére.
Szerintünk: 7,5/10
Vermiglio-A hegy menyasszonya, olasz-francia-belga háborús dráma, 119 perc, 2024.
1. Mosolyvölgy (La valle dei sorrisi/The Holy Boy)
A kisvárosban, vagy elszigetelt közösségben játszódó horrorfilmek és sorozatok széles skálája miatt a műfajban nem igazán lehet már újat mondani, újat alkotni. Paolo Strippoli Velencében debütált filmje egy vezeklő testnevelőtanár, Sergio Rosetti (Michele Riondino) történetét tárja elénk, aki helyettesítő tanárként érkezik egy hegyi kisvárosba. Útja hamar keresztezi a falu egyik különleges családjáét, a Corbinékét, akiknek a fia, Matteo (Giulio Feltri) különleges képességgel bír.
A történet maga egy klasszikus alapfelütéssel bír, azonban Strippoli prezentációja miatt a Mosolyvölgy kifejezetten frissítő filmélmény. Horror létére nincs benne kifejezetten sok ijesztgetés, azonban az a kevés is nagyon jól van időzítve. A film emellett kellő mértékben brutális és véres, ami ismételten csak alátámasztja annak groteszk voltát. Emellett a színészi játék is közel tökéletes, Michele Riondino és Giulio Feltri viszik egyértelműen a hátukon a filmet, karaktereik minden érzelmét kifogástalanul jelenítik meg.
A Mosolyvölgy kifejezetten érett üzenettel bír a fájdalom fontosságáról az ember életében, valamint az addikció lélekösszetörő voltáról is. A film a végére egy kicsit elfárad, mely az elnyújtott lezárással párosítva kissé el is rontja azt. Mindezek mellett a falu egy-két lakójának illett volna részletesebb karaktert adni, mert így pár fontosabb mellékkarakter háttértáncossá válik. Összességében Strippoli filmje nemcsak egy autentikus és groteszk horror, hanem a fesztivál egyik fénypontja is, mely úgy mesél az emberi természetről, hogy egy pillanatra sem válik didaktikussá.
Szerintünk: 8/10
Mosolyvölgy, olasz-szlovén természetfeletti horror, 122 perc, 2025.
A toplistában felsorolt filmek a XXIII. Olasz Filmfesztiválon, a MittelCinemaFesten voltak megtekinthetőek a Puskin és a Tabán Mozikban, november 7 és 15 között.