Mindenki szent atyája
2025-04-21
Olvasási idő: 4 perc.Megadatott, hogy pápai kísérete tagjaként két alkalommal is elkísérhettem apostoli útjára a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.Folytatom
Olvasási idő: 4 perc.Megadatott, hogy pápai kísérete tagjaként két alkalommal is elkísérhettem apostoli útjára a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.Folytatom
Olvasási idő: 7 perc.Vasárnap 81 éves korában elhunyt Sólyom László, az Alkotmánybíróság egykori elnöke (1990-1998.), volt köztársasági elnök (2005-2010.). Vendégszerzőnk, Botos Máté lapunk számára írt nekrológjában úgy véli, a jogász, egyetemi tanár Sólyom „egyszerre volt hőse és áldozata annak a vállalkozásnak, amelynek célja a magyar társadalom felemelkedése, a Nyugathoz való visszatérése, demokratikus, konzervatívFolytatom