Szeptemberben futott végig a magyar nyilvánosságban a hír, hogy Szlovákia egy olyan filmet jelöl Oscarra, amelynek főszerepét Borbély Alexandra játssza el. Ez a tény akkor még csak amiatt tartott számunkra tükröt, hogy egy csillagunkat már megint nem idehaza becsülik meg eléggé. Ám az alkotás maga még inkább zavarba hozhatja a magyar közönséget. És – bár talán túlzóan optimista olvasat szerint az Emma és a halálfejes lepke a kiengesztelődéshez is közelebb vihet bennünket nem kisebb törésvonalak tekintetében mint Trianon vagy a holokauszt.
Nyitóképünkön: Jelenetkép az Emma és a halálfejes lepke című filmből. Forrás: CineFest.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide. Karácsonyig szeretnénk összegyűjteni egy videót rögzíteni képes drónra, hogy még nagyszerűbb felvételek tudjunk készíteni Önöknek, így most különösen fontos olvasóink támogatása!
Kit is kell itt gyűlölni?
Hosszan bolyongtam Jeruzsálem és talán a világ legvallásosabb városnegyedében, az úgynevezett Mea Shearimban, mire útba igazítottak, és megtaláltam, hol is van a Nagy-Magyarországi Zsidóság tere. Miért ezzel kezdem az Emma és a halálfejes lepke című filmről és bemutatójáról írt beszámolómat?
Nem azért, mert a film egyébként tematikájában érinti a zsidóságot és a holokausztot. Hanem azért, mert ez jutott eszembe arról, hogy egy szlovák film lesz az első, amely érzékletesen és átélhetően mutatja be az Oscar ítészeinek, „a nagy világnak” Trianont.
Ezenkívül azonban más miatt is zavarba hozhatja ez az alkotás Dúró Dórát és az igazmagyarokat. Azzal, hogy Iveta Grófová filmjében a zsidó és magyar áldozati szerep keveredik, ám koránt sincsenek démonizálva a szlovákok sem. Nem könnyű megtalálni, hogy kit is „kell” gyűlölni. Ki a hibás Trianonért. Minden nyomorúságunkért mégis kit utáljunk?
A Peter Krištúfek azonos című regénye alapján készült mozi a második világháború korában játszódik, amikor a szlovákiai zsidóságot is elhurcolták. 1942-t idézi meg, Pozsonyt és főképp egy, alighanem az I. bécsi döntés miatt határmentivé váló falu mikrovilágát. Félelem, bizonytalanság, fojtott indulatok és nihil.
Röplabdázó zsidók
Ahol jól láthatóan csöppet sem enyhít a lelkek nyomorán a zsidóság deportálása. Persze azért sem, mert az elkobzott javakból főképp és elsőként mindig a mindenkori megszállók részesülnek, de leginkább azért nem, mert mégis hogyan javíthatna érdemben bármilyen társadalom helyzetén ekkora embertelenség?
Az ember ugyanis akkor is érzi, hogy valami nincs rendjén, ha a propaganda gyalázatosan a szemünkbe hazudja az illúziót, ahogy tette ezt 1942-ben is. A filmnek egy dermesztő pillanata az, amikor azt olvassák az újságokban, hogy a földi paradicsomba kerültek a deportált zsidók, röplabdáznak és uszodába járnak (csak az kellett volna még, hogy elhangozzon az ismert vicc ezután a jelenet után, miszerint „már megint a zsidók jártak jól”).
Múltfeldolgozás
Hetekkel a mozikba kerülés előtt november 28-án este a 13. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretén belül láthatta először az alkotást a magyar közönség a budapesti Puskin Moziban, ahol a vetítés után a film készítőivel és szereplőivel is beszélgettek a szervezők.
A rendező, Iveta Grófová többek között azt az aggodalmát fejezte ki, vajon áttöri-e Szlovákiában a hallgatás falát a filmje, vajon elindul-e a múltfeldolgozás nehéz, kínkeserves, de annál gyógyítóbb folyamata.
Reményt jelenthet ehhez az a tény, amit a film producere, Zuzana Mistríková osztott meg, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapján a szlovák köztévé levetíti majd az alkotást (abban az országban, ahol közpénzen nem olyan gyöngyszemek születnek, mint a Most vagy a soha?, ott az állam ilyen művekkel kényszerül kiszúrni a polgárok szemét).
A rendező amiatt örömét fejezte ki, hogy a miskolci, első magyar bemutatón (idén szeptemberben, a 20. CineFesten) kedvezően fogadta a filmet a közönség, mondván a magyarok át tudták élni azt a szerepet, amit a film felkínált nekik. A művész hivatásának fontos pontja ez, egyfajta prófétaként kimondani a kimond(hat)atlant.
Mentse el, majd palackvisszaváltáskor olvassa be a Gulyáságyú Média fenti REpont azonosítóját. Ne a „jótékonysági célra ajánlom fel”, hanem az „utalás saját bankszámlára” menüpontot válassza az alkalmazásban, és olvastassa be a a Gulyáságyú Média fenti REpont azonosítóját.
Borbély Alexandra gyerekkora
A vetítés utáni beszélgetés legerősebb mondata, ahogy a film legerősebb jelenete is az volt, mikor Borbély Alexandra kiemelte, hogy a templomi jelenetben ott van az ő gyerekkora. Végre megmutathatott valamit a világnak abból, hogy milyen is a kisebbségi lét. Aminek átérzéséért éppúgy dolgoznia kell a többségi társadalomnak, akkor is, ha magyar.
Az említett képkockákon az éjféli szentmise keretén belül versenyt énekelnek (ordítanak) magyarok és szlovákok saját anyanyelvükön, ki bírja jobban, amely épp annyira szól a szelíd Jézusról, mint advent idején pesti kereszteződésekben a kettőskereszt. A konfliktus oldhatatlanná feszül. Csak kisétálni lehet belőle, amit egy miséről ugyan meg lehet tenni, de egy így élt élet esetén nem.
A filmnek nincs tanulsága, sokkal inkább az a fajta, amely átélni segít. A rendezői szándék pedig elsősorban az volt, hogy az Emma és a halálfejes lepke megnézése közben és után a nézőt az a kérdés nyugtalanítsa, ő vajon mit tett volna a vásznon látott helyzetekben? Képes lett volna élete kockáztatása árán egy másik életet menteni, vagy engedett volna a csábításnak, hogy elhiggye, a világ rendje szerint zajlik körülötte, amin ő egymaga mit sem mozdíthat, esetleg fojtott indulatai embertársai ellen törtek volna fel?
A nagyközönség talán valamikor a közeljövőben megnézheti az alkotást (magyarországi forgalmazója egyelőre nincs), de reméljük, a feltett kérdésekre „élesben” soha nem kell majd felelnie!
Magyarországon nem mindenki engedheti meg magának, hogy fizessen a hírekért, pedig roppant fontos, hogy minél többen tájékozódjanak független forrásból. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Gulyáságyú Média cikkei, videói, podcastjai mindenki számára ingyenesen érhetőek el.
Amennyiben Ön viszont megteheti, támogassa küldetésünket akár csak havonta egy kiló kenyér árával, hogy cikkeinkkel olyanokat is elérjünk, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a hírekért.
Ehhez a cikkünkhöz is hozzászólhat a Facebookon:
